Ahogy a lift ötlete született

Ahogy a lift ötlete született

Amíg kicsi voltam (és könnyebb is), anyuék csak „felkaptak” és vittek. Alig volt olyan nap, hogy ne lettem volna kint a friss levegőn… Aztán múltak az évek, s én is nehezebb lettem, s anyuék sem fiatalodtak. S ahogy telt az idő, úgy ritkultak ezen a levegőzések. 🙁 Volt olyan hónap, hogy a lakásból az orromat sem tudtam kidugni, mert nem volt ki levigyen a lépcsőn… Mióta anyunak gerincsérvet diagnosztizáltak, méginkább nincs aki kivigyen sétálni; Ő volt az legtöbbször, aki azt mondta, hogy „nincs mese, mostmár kiviszlek!” Aputól már évek óta nem várhatom el, hogy felkapjon és vigyen, hiszen a munkát is nehezen bírja, főként, hogy 8 órán át tartó, álló munkát végez. Általában, mikor hazajön a gyárból, azt sem tudja, hogy helyezze el a lábát, hogy valamelyest elviselhetőbb legyen a fájdalma… Mert bár 2008. áprilisában megműtötték az egyik térdét, a másikat is meg kellene, csakhogy az újabb két műtétet, és fél- háromnegyed éves mankózást jelentene…

Sajnos én nem vagyok annyira szerencsés, mint Fanny, akit nagyszerű barátok vesznek körül. Sőt igazság szerint nekem itt Ózdon nincs is olyan barátom, aki azt mondaná, hogy menjünk ide vagy oda… Egyedül Szilvi, az unokahúgom az, aki nyáron elvitt fagyizni, majd egy következő alkalommal sétálni, de úgy istenigazából egyik rokonomtól, vagy ismerősömtől sem várhatom el, hogy hetente, vagy akár naponta engem pesztráljon, hiszen mindenkinek megvan a maga élete, elfoglaltsága…
Szóval, ahogy egyre többet kényszerültem lenni benn a lakásban, úgy egyre inkább kezdtem magamba fordulni… Vágytam ki, a szabadba, főként a nyári időszakban. Maga a tény, hogy mindez csak egy vágyálom marad, úgy egyre inkább kezdett elkeseríteni… Úgy éreztem, ebbe bele fogok őrülni, de tényleg! Erről meséltem Hajninak is aki őszintén velem együtt érzett:

– Amúgy valami nagyon nincs rendben velem… Tegnap este kikapcsoltam a tévét 8 után nem érdekelt az Irigy Hónalj Mirigy sem. Anyuék már aludtak… Elkezdett járni az agyam… Zakatolt bennem, h nem bírom én már ezt! S akkor elkezdett liftezni a gyomrom… Jó lett volna sírni, éreztem, de nem tudtam
– Szegénykém 🙁
– Még hallottam, h Feri (a sógorom) is hazajött délutánosból…
– Kezded egyre erősebben érezni kicsikém a magányt. 🙁 Mint egy pánikroham… 🙁
– Nem tudtam aludni nagyon sokáig, volt éjfél mire elaludtam… Lehet több is, nem néztem az órát.- 🙁 🙁

Vágytam a csodára, hogy talán majd történik valami és hirtelen minden jóra fordul. De hiába vágytam, nem jött el az a csoda. Bár annyira nem hangoztattam a szomorúságom okát, csak Szilvi és Hajnus tudott róla, anyu mégis tudta mi bánt. Látta rajtam, hogy valami nincs rendben és ki nem mondott szavakb helyett is hajszálpontosan tudta, hogy miről van szó… „Ha lenne, aki levinne a lépcsőn, hidd el, semmi gond nem lenne, hisz’ ha messzire nem is tudnánk menni, itt a ház körül el tudnánk sétálgatni” – mondta.

Hát persze! Ha a „valaki” nem jöhet szóba, akkor a „valami” a megoldás! Majd derült égből a villámcsapás, jött az ötlet: egy lift kellene, ami levisz a lépcsőkön! Hogy az ötlet, hogy ugrott be, mai napig fogalmam sincs, de jött és kész. 🙂

Másnap alig vártam, hogy Hajnus jöjjön Facebookra, már-már azon gondolkodtam, hogy írok neki SMS-t, de nem kellett sokat várakoznom, hamarosan meg is érkezett. Kicsit másról beszélgettünk előbb, de aztán belekezdtem. Hogy miért pont Hajnival osztottam meg elsőként az ötletet? Először is azért, mert jó barátok vagyunk, s egy nagyon fontos része az életemnek (én is neki), másodsorban azért, mert a Debreceni Egyetem-Egészségügyi Karán diplomázott, s elég sokmindent tanult a fogyatékkal élők szociális támogatásáról. Abban reménykedtem, hogy ez a lift is jár TB támogatásra, mint mondjuk az elektromos kerekesszék, de tévedtem: a liftre semmiféle állami támogatás nem jár, csak lakás akadálymentesítési támogatás, ami mindössze 150.000 Ft… Itt feladhattam volna az egészet, s újra szomorkodhattam volna egy sort, de ehelyett Hajni biztatni kezdett:

– Mindenképpen keress szponzorokat… Mindenképp!
– Hát nem tudom. Ahogy elnézem ezeket a lifteket, nem 150 ezer Ft…

Szerintem milliók. Sőt, tuti! Ha csak azt nézzük, hogy az én elektromos kerekesszékem értéke 800 ezer Ft, pedig csak 1 kicsi kocsi, nem is standard méret, akkor ez a lift is simán megvan.
Tulajdonképpen Ő talált rá a Paravia Magyarország honlapjára is, ahol a nekem megfelelő liftet megvásárolhatom, ha összegyűlt rá a pénz…

Másnap nekikezdtem a Kezet nyújtok Ganyi Károlynak! című honlap elkészítésének, melynek az a különlegessége, hogy a teljes honlapot én írtam PHP nyelven. Ezt nem dicsekvésképpen írom, hanem tényleg büszke vagyok rá, mert alig 2 hónap alatt eljutottam arra a szintre a programozási nyelv tanulásában, hogy egy valódi honlapot teremthettem. 🙂

Miután kész lett a honlap, már csak egy jó szöveg kellett a weblap címlapjára, melyben szintén Hajni segített. :)))

Fanny a mosolygós példakép :)

Fanny a mosolygós példakép :)

Ma nehezen jutottam el idáig, hogy végre blogolni tudjak. Az igazság az, hogy a blog írásán kívül új elfoglaltságot találtam magam: mosolyogva olvasok. 🙂 Na, nem ám idiótának nézni, rögtön el is mesélem, miről is van szó.
Igazából nem most akartam róla írni, hanem ha a már kiolvastam a blogot, de csak nem hagy nyugodni a dolog… 😀 Pár hete a kedves Facebook a „Kit ismerhetek?” feliratú blokkban ajánlott fel egy kedves arcú, mosolygós, fiatal lányt, Hozleiter Fannyt. Róla azt kell tudni, hogy izomsorvadása van, az orvostudomány szerint maximum 18 évet kellett volna élnie… Ehelyett már 23. tapossa, s mosolyogva fityiszt mutat az orvostudománynak! 🙂 Ha ez még nem lenne elég, a fejébe vette, hogy járni, sőt táncolni fog!
Pár szó a blogjáról: ahogy olvasom, gyakran azon veszem észre magam, hogy jókat mosolygok az írásain, s ez az egész blog elmondhatatlan nagy hatással van rám… Hogy miért is? Azért, mert a liftes projectet azért is indítottam el, mert egyszerűen azt érzem, hogy a jelenlegi helyzetem nem jó, sőt egyre rosszabb lesz, ezért változtatnom kell az életemen, s a családom életén! Ez a blog igen jókor jött az életembe, mitöbb, a legjobbkor, mert Fanny az írásaival önbizalmat adott nekem, mégha ezt Ő nem is tudja egyelőre. 🙂 Néha úgy éreztem, hogy ez a liftes történet eleve veszett fejsze nyele, hiszen 2-2,3 millió Ft rengeteg pénz, s mint tudjuk válság van; az ország is el van adósodva… S most itt vagyok, s azt érzem, igen, sikerülni fog a lift, mert tudom, hogy ez így fog lenni, és pont! 🙂

Ugyanakkor picit belegondoltam Fanny élethelyzetébe, vagyis, hogy édesanyja már gyerekkora óta nem él, s együtt él édesapjával. Emellett ellátni magát nem, illetve csak erős segítséggel tudja…
Én sem tudom magam ellátni, mégis azt kell mondjam, szerencsés embernek mondhatom magam, hiszen az én édesanyám, édesapám még most is él hála az Úrnak! Bár betegesek, de itt vannak nekem, s ezért hálával tartozom a Jó Istennek!
Hiszek abban, hogy mindketten megtudjuk csinálni amit elterveztünk: nekem összejön a lift, s kinyílik előttem is a világ, Fanny pedig lábra áll, s táncolni fog a szoba közepén! 🙂

Kicsit más: ma van Hajnimnak a szülinapja, így ezzel a virtuáls tortával kívánok neki BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!

Kupakolás a liftért – folytatás

Kupakolás a liftért – folytatás

Amikor a helyi, Árpád Vezér úti óvoda tudomására jutott a lifttel kapcsolatos problémám és a kupakgyűjtésem, felajánlotta segítségét: az ovi pincéjében zsákszámra állnak a színre összeválogatott kupakok, melyek arra várnak, hogy a megfelelő cégnek leadják őket. Így már csak két feladatom maradt: találni egy céget, lehetőleg minél közelebb, aki felvásárolja a zsákolt, műanyag kupakokat, lehetőleg minél jobb áron. Így jutottam el a budapesti Loacker Hulladékhasznosító Kft.-hez a Google segítségével. A második feladat az lett volna, hogy találjak még egy céget, aki elszállítja, és át is adja a zsákokat a Kft-nek. Ez a probléma az ÓVTV tudomására jutott, s egy riport keretein belül elmondták, hogy ők vállalják a kupakszállítást és az ezzel járó egyéb feladatokat is, hogy ezzel is segítsenek a lifthez.

 

Tábla PC, mint kommunikációs segédeszköz?

Tábla PC, mint kommunikációs segédeszköz?

Engedjétek meg, hogy írjak pár szót az egyik legjobb barátnőmről. Immár harmadik éve vagyunk töretlenül barátok, mindez köszönhető annak az egymás iránti kölcsönös bizalomnak és feltétel nélküli szeretetnek, ami közöttünk van.
A helyzet az, hogy Hajni is közvetve érintett a fogyaték fogalmát illetően, mivel nővére siketen született.
Pár napja alkalmam volt Dórit is közelebbről is megismerni, s szóba került a fogyatékkal élők mindennapi nehézségei, s az emberek közönye, amit egy vele megtörtént esettel támasztott alá: Dóri bár siket, mégis szerencsésnek mondhatja magát, mert hallók között nőtt fel, így a szájról való olvasás is könnyen megy neki. Ám a kommunikáció még így sem egyszerű számára: egy napon besétált egy hivatalba, ahol fontos ügyeket szeretett volna elintézni, de sajnos az ott dolgozó hivatalnokok nem értették, mit is szeretne, s ez nem csak, hogy értetlenkedésbe csapott át, de dühítette is. Mérgében kért egy üres lapot, majd gyorsan leírta mit szeretne elintézni. Lássuk csak, mi következik ebből: A hivatali dolgozók teljesen felkészületlenek, s nemigazán vannak felkészülve arra, hogy egy fogyatékkal élőt kiszolgáljanak úgy, hogy ez ne legyen kellemetlen szituáció egyik fél számára sem. Ha egy siket ember elmegy pl. a postára, ahol egy ajánlott levelet szeretne feladni, az egész akár rémálom is lehet… A kulcsszó itt a kommunikáció nehézsége.