Gyertyaégetés

Gyertyaégetés

Szia anyu…

Tavaly ilyenkor már beteg voltál, de még életben voltál… Idén már érted is gyertyát égetünk… Nem tudom, fogalmam sincs, hogy bírom nélküled… Csak telnek a napok, hetek, s néha azon kapom magam, hogy soká vagy már, igazán hazajöhetnél már abból a kórházból! Aztán rájövök, hogy rég nem a kórházban vagy…

Rég írtam neked, s lenne mit mesélnem, de nem tudom azt sem, hol kezdjem. Esős, szürke nap van, szívemet átjárja a fájdalom, a boldogtalanság… Keresem a helyem ebben a nagyvilágban, de nem találom… Mióta nem vagy velem, úgy érzem, egyedül vagyok a fájdalmaimmal, a problémáimmal… Mert bár itt van nekem apu és Ági, de tudod, hogy csak veled voltam mindig igazán bizalmas kapcsolatban… Fáj a hiányod, fáj, hogy már nincs kit átöleljek, hiányzik a hangod, az érintésed… Nélküled homokszemnek érzem magam, nélküled fáj az élet…
Látod anyukám, Vera is elment… Nagyon fáj, annak ellenére, hogy felnőttként már nem volt a szívem csücske… De attól még fáj, mert ő is fiatalon ment el…

Nem tudom, miért érdemlem ezt, hogy neked is itt kellett hagynod engem… Olyan rossz gyermeked voltam? Szívemből szerettelek mióta csak tudom, hogy te vagy az anyukám! Mondd, miért hagytál itt engem? A hiányodba belepusztulok, nem akartam ezt megélni, hogy valaha is teérted kell gyertyát gyújtsak… Persze megteszem, de füstje néma üvöltés a lelkemből… Bár visszaforgathatnám az idő kerekét, csak, hogy még egy kicsit élvezzem a jelenlétedet!

Szeretlek anyukám. Örökké szeretni foglak!