Jó ideje használok már Linuxot, ahogy ezt már említettem. Nem mondom, hogy profi módon űzöm a témát, egyszerűen arról van szó, ezt szeretem használni a mindennapokban. 🙂 Persze időnként megkapom az ismerősöktől, hogy ha mindenki Windows-t használ, nekem miért nem felel meg? Azért, mert nekem jobban kézre áll, mindent egy helyen találok meg, s eléggé univerzálisnak mondható ahhoz, hogy napiszinten, akár munkára is használható legyen. Nálam a Linux láz 8 évvel ezelőtt kezdődött. Egy PC magazin CD mellékletén volt egy úgynevezett Live rendszer. Erről indítva el a számítógépet egy komplett rendszer fogad minket, melyhez még merevlemez sem szükséges, az egész az adathordozóról fut. 🙂 Teljesen odavoltam meg vissza, s akkor már tudtam, hogy nekem is kell egy ilyen. Sőt, abban reménykedtem, hogy egyszer majd elsődlegesként fogom használni, s a Windowsnak búcsút inthetek. 🙂 Mi bajom a Winnel? Például az, hogy pénzbe kerül, a vírusok és egyéb kártevő kódok elsődleges célpontja; ahhoz, hogy mindentől védve legyen, minimum 2-3 programot kell telepítenünk, amik mégtovább lassítják a gépet, s végül hagytam a lényeget: ha nem vigyáz az ember a különböző programok kipróbálgatásával, akár hetente is újra kell telepíteni az egészet. Nem akarok én ezekről meggyőzni senkit, biztos vannak még érvek pro és kontra, ehelyett én most azt mesélem el, nekem milyen kapcsolatom van a Linuxszal. 🙂

Tehát ott tartottam, hogy kezembe került a magazin CD melléklete, melyen az UHU-Linux 2.4 Live (Adrienn) nevet viselő rendszer volt megtalálható. (Ismerős női név :P) Hozzá kell tennem még, hogy akkoriban még csak 1 magban mértük a processzor magok számát, s talán olyan 1,5 GHz körüli volt a csúcs órajel (rég volt már, nem emlékszem annyira, nem is ez most a lényeg). Gyorsan elhatároztam, én telepíteni akarok a gépre egy igazi, nem Live Linuxot. Net ebben az időben nekem még csak betárcsázós volt, így szóba se jöhetett egy CD-nyi anyag letöltése. Kerestem azért valakit, aki írt a városban ilyen lemezt, anyagáron. 🙂 Emlékszem, első körben az fogott meg, hogy programokat forrásból lehetett fordítani. 🙂 Ezt úgy kell konyhanyelven, hogy adott egy program, mely meg van írva egy bizonyos programozási nyelven (Linuxos programok nagyrészt C, C++), s ezt kell lefordítani a gép által értelmezhető kódra (Windowsnál ezek az exe fájlok :)). Imádtam, hogy a make parancs kiadására hirtelen megindult a képernyő, majd egyszercsak előállt a kívánt program. 😀 Persze én amilyen lökött vagyok egyből a Linux kernel fordításával kezdtem a mókát. 😀 A kernel egyébként maga a rendszer magja (maga a Linux egyébként, mielőtt valamelyik „kolléga” megkövezne érte ;)). Ez felelős a rendszer alapvető működéséért. Kevesen tudják, de a Windows is tartalmaz kernelt, csak az zárt, így nem lehet nekiesni, hogy csak úgy poénból forgassa az ember… 😀

Mivel nagyon érdekelt a téma, ezért hamar eljutottam egy olyan szintre, hogy a következő évben már magam is csomagokat készítettem az UHU-Linuxhoz. A csomagokról azt kell tudni, hogy ezek nem rendelkeznek külön telepítővel (Windows esetében setup.exe), ezeket egy a rendszerhez nagyon szorosan illeszkedő csomagkezelővel kell felrakni. Ilyen például az apt vagy a yum.

Amikor már betéve ismertem a rendszer felépítését és a csomagkészítés is nagyon jól ment, akkor jött az újabb őrült ötlet. Én is akarok egy saját Live rendszert, legalábbis hasonlót, mint a fent említett Adrienn. 🙂 Segítőtársam is akadt, Rezső személyében. Végül aztán nem live rendszer lett a dologból, hanem egy helyreállító CD. A lemez pedig az UHU-Linux 1.2 Live (kék rózsa) nevet viselte. 🙂 A rózsa egy olyan rendszer volt, mely kiírható volt egy mini CD-re. Rajta különféle segédprogramokkal, melyek az adatmentést segítették. Különlegessége mégis az volt, hogy amennyiben felmásoltuk a lemez tartalmának egy részét, a kék rózsa észlelte azt, így a lemezt kiadta, s a számítógépről töltött tovább, felszabadítva a CD írót. 🙂 A sors furcsa fintora az, hogy többször mentette már meg az én „életem” is. 🙂

Azóta lusta lettem az UHU sem a régi… Ubuntu Linux 8.04-re váltottam, s egészen ezidáig, azaz 11.10-ig használtam. Most újra váltanom kellett, mert úgy éreztem, a sok újítás a használhatóság kárára ment. Konkrétan ami funkciók az előző kiadásban mentek, az újban már hiányosan, vagy épp egyáltalán nem.

Az elmúlt hétvégén ezen dolgoztam: Debian Linuxot telepítettem, mely egyébként az Ubuntu és az UHU (ős)atyja.

Évekkel ezelőtt imádtam forrásból telepíteni, konfigurációs fájlokban matatni, ma már pont, hogy utálom ezeket. 2011-ben joggal várhatom el, hogy ha bekapcsolom a számítógépet, az maradéktalanul ellássa feladatát és a gép szolgáljon engem, ne fordítva. Ha a Debian sem válik be (amit a nagynevű múltjára visszatekintve azért kétlek), keresek másik kiadást. 🙂 Egyet azért biztosan tudok: bár a Windows 7 egész jól sikerült, nem kívánom elsődleges rendszerként használni, mindenképp szeretnék maradni a Linux vonalon. 🙂