A pincénkben volt pár zsák műanyag kupak, melyet úgy gondoltuk, nem ártana feljuttatni Pestre. Pontosabban ezt Bogi vetette fel. Segítséget is kaptam egy barátja, Ádám személyében, aki egy haszongépjárművel érkezett Budapestről, Bogival egyetemben, mivel nekik is itt, Ózdon akadt dolguk. 🙂 Szóval pénteken este, tíz óra körül érkeztek meg hozzánk, s betették a zsákokat az autóba. Beszélgettünk még egy nagyon keveset, majd mindenki aludni tért. 🙂 Másnap Bogi átjött hozzám, s együtt töltöttük a délutánt. Beszélgettünk, közben neteztünk. 🙂 Köszönöm Ádám a kupakfuvart! 🙂 Boginak is köszönöm a segítséget és a klassz délutánt! 🙂 Remélem, hamarosan újra megismételjük! 😉

Sajnos azonban gyakran tapasztalom azt, hogy sokan félnek a fogyatékkal élőktől. Nem tudom miért van ez, lehet üldözési mániám van, de megérzem az embereken. Még az éteren át is. Fura, de tényleg így van. Volt Fannynak anno egy jópofa felhívása, mely így hangzott: „Nem fertőző a kerekesszék, kipróbálod? 🙂” Tényleg sokan félnek még attól is, hogy beleképzeljék magukat egy fogyatékkal élő „testébe”, nemhogy kipróbálni, milyen egy kerekesszék, de vajon miért? Miért nem tudják az emberek ezt a képzelgést is úgy kezelni, mint a lottó ötöst? Jó, most egyből rávághatnánk azt, hogy mert a fogyaték fogalma és a gazdagság két külön fogalom. Ez igaz is! Attól, hogy elképzelünk magunknak egy zsák pénzt, meg egy csomó luxust, meg nem leszünk milliárdosak. Attól, hogy beleképzeljük magunkat egy élő fogyatékkal élő élethelyzetébe, még nem leszünk fogyatékosak. 🙂 Beteg gondolat? Vizsgáljuk meg! Egy lottóötösre van pár millió magyar lakos, pár millió szelvény, és még ennél is több variáció. Ennyi esélyünk van ahhoz, hogy megnyerjük a főnyereményt. És körülbelül ennyi esélyünk van arra is, hogy valami olyan történik velünk… Persze, a lottó ötös jó, a kerekesszék rossz. Ezzel magam is tisztában vagyok. Gondok vannak a társadalommal. Nagy mértékben hiányzik az emberekből az empátia és az odafigyelés a másikra (persze vannak üdítő kivételek). Az emberek egy része (kinek nem inge, ne vegye magára) figyelmetlen, s nehezítik „gurulós” és egyéb állapotban lévő emberek életét olyan aprónak tűnő dolgokkal, mint például a mozgáskorlátozott parkolók jogtalan használata és egyéb „apróságok”. Ez lehet nem szándékos, de azért egy tízmillió forint értékű, luxus autóban már gáz látni egy rokkant parkoló kártyát… Miért? Azért, mert egy mozgássérült ember őrül, ha egy tízenéves autót el tud vezetni sőt, fenn tud tartani! Egy fogyatékkal élő ember nem kér sajnálatot, – sőt annál idegesítőbb nem is létezik talán számára – csak egy kis odafigyelést. Ha nem tekintenek minket ufónak, s kellően oda is figyelnek ránk minden tekintetben, legalább olyan szinten, mint az ép embertársainkra, akkor talán egyszer eljön az a generáció is, amikor már minden ember tudatosan normális tagként kezeli a fogyatékkal élő embereket…