Néha van úgy, hogy a vicces, bolondos, mindenkinek segíteni akaró Ganyi Karcsi egyik napról, mitöbb, egyik pillanatról a másikra egy érdektelen, rossz kedvű, még magán se segíteni tudó valakivé válik… Ilyen ez.

Időnként elkap a „nagy szomorúság”, amin nem tudok úrrá lenni. Legalábbis nem egyhamar… Ilyenkor úgy érzem, hogy a világ legszerencsétlenebb embere vagyok. Az okát ne kérdezze senki, legtöbbször még magam sem tudom…

Minden ember általában olyanokról álmodozik, amit tudja, hogy nem kaphat meg. Nekem is van ilyen álmom. Azt hiszem nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy nekem az állapotommal kapcsolatos… 28 éve élek így… 28 éve kell élnem testem börtönében. Persze mindenki abban él, mégis: az én börtönőm sokkal másabb… Képzelje él a Kedves Olvasó az, amikor fel szeretne kelni az ágyból, de nem bír… Mitöbb, az ágyhoz van kötözve erős láncokkal. Tudom, szerencsésnek érezhetem magam, hiszen sokan szeretnek engem. Ez így is van, de nem nem mindig fekete és fehér az élet… Utálok egyes dolgokkal együtt élni és egyes dolgok nélkül élni, melyek mindenki másnak természetes módon megadatott, ám nekem valamiért mégsem…

Nem kell itt nagy dolgokra gondolni… Nyilván nem lehetetlen dolgokról van szó, hanem olyan egyszerű fogalmakról, mint barátok, önálló élet…

Persze azért igyekszem magam mihamarabb túltenni ezeken, hiszen az élet nem áll meg!

Végre új évet írunk, eljött a 2012. A szilveszter estét anyuékkal töltöttem: tévéztünk, én a gép előtt kockultam. Kicsit lassan jött el az éjfél, de azért csak túléltem ezt a magányos estét is…

Hogy miért írtam le ezt a depresszív bejegyzést? A válasz egyszerű, mint az egyszer egy: mert ez is én vagyok. Nincs mit ezen szégyellni, hozzám tartozik…

Ahogy ez a Kis herceg fejezet is:

Akkor jelent meg a róka.
– Jó napot! – mondta a róka.
– Jó napot! – felelte udvariasan a kis herceg. Megfordult, de nem látott senkit.
– Itt vagyok az almafa alatt – mondta a hang.
– Ki vagy? – kérdezte a kis herceg. – Csinosnak csinos vagy…
– Én vagyok a róka – mondta a róka.
– Gyere, játsszál velem – javasolta a kis herceg. – Olyan szomorú vagyok…
– Nem játszhatom veled – mondta a róka. – Nem vagyok megszelídítve.
– Ó, bocsánat! – mondta a kis herceg. Némi tűnődés után azonban hozzátette: – Mit jelent az, hogy „megszelídíteni”?
– Te nem vagy idevalósi – mondta a róka. – Mit keresel?
– Az embereket keresem – mondta a kis herceg. – Mit jelent az, hogy „megszelídíteni”?
– Az embereknek – mondta a róka – puskájuk van, és vadásznak. Mondhatom, nagyon kellemetlen! Azonfölül tyúkot is tenyésztenek. Ez minden érdekességük. Tyúkokat keresel?
– Nem – mondta a kis herceg. – Barátokat keresek. Mit jelent az, hogy „megszelídíteni”?
– Olyasmi, amit nagyon is elfelejtettek – mondta a róka. – Azt jelenti: kapcsolatokat teremteni.
– Kapcsolatokat teremteni?
– Úgy bizony – mondta a róka. – Te pillanatnyilag nem vagy számomra más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz- meg százezer. És szükségem sincs rád. Ahogyan neked sincs énrám. Számodra én is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz- meg százezer. De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra…
– Kezdem érteni – mondta a kis herceg. – Van egy virág… az, azt hiszem, megszelídített engem…
– Lehet – mondta a róka. – Annyi minden megesik a Földön…
– Ó, ez nem a Földön volt – mondta a kis herceg.
A róka egyszeriben csupa kíváncsiság lett.
– Egy másik bolygón?
– Igen.
– Vannak azon a bolygón vadászok?
– Nincsenek.
– Lám, ez érdekes. Hát tyúkok?
– Nincsenek.
– Semmi sem tökéletes – sóhajtott a róka. De aztán visszatért a gondolatára: – Nekem bizony egyhangú az életem. Én tyúkokra vadászom, az emberek meg énrám vadásznak. Egyik tyúk olyan, mint a másik; és egyik ember is olyan, mint a másik. Így aztán meglehetősen unatkozom. De ha megszelídítesz, megfényesednék tőle az életem. Lépések neszét hallanám, amely az összes többi lépés neszétől különböznék. A többi lépés arra késztet, hogy a föld alá bújjak. A tiéd, mint valami muzsika, előcsalna a lyukamból. Aztán nézd csak! Látod ott azt a búzatáblát? Én nem eszem kenyeret. Nincs a búzára semmi szükségem. Nekem egy búzatábláról nem jut eszembe semmi. Tudod, milyen szomorú ez? De neked olyan szép aranyhajad van. Ha megszelídítesz, milyen nagyszerű lenne! Akkor az aranyos búzáról rád gondolhatnék. És hogy szeretném a búzában a szél susogását…
A róka elhallgatott, és sokáig nézte a kis herceget.
– Légy szíves, szelídíts meg! – mondta.
– Kész örömest – mondta a kis herceg -, de nem nagyon érek rá. Barátokat kell találnom, és annyi mindent meg kell ismernem!
– Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit megszelídít – mondta a róka. – Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek. Csupa kész holmit vásárolnak a kereskedőknél. De mivel barátkereskedők nem léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik. Ha azt akarod, hogy barátod legyen, szelídíts meg engem.
– Jó, jó, de hogyan? – kérdezte a kis herceg.
– Sok-sok türelem kell hozzá – felelte a róka. – Először leülsz szép, tisztes távolba tőlem, úgy, ott a fűben. Én majd a szemem sarkából nézlek, te pedig nem szólsz semmit. A beszéd csak félreértések forrása. De minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz…
Másnap visszajött a kis herceg.
– Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz – mondta a róka. – Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet… Szükség van bizonyos szertartásokra is.
– Mi az, hogy szertartás? – kérdezte a kis herceg.
– Az is olyasvalami, amit alaposan elfelejtettek – mondta a róka. – Attól lesz az egyik nap más, mint a másik, az egyik óra különböző a másiktól. Az én vadászaimnak is megvan például a maguk szertartása. Eszerint minden csütörtökön elmennek táncolni a falubeli lányokkal. Ezért aztán a csütörtök csodálatos nap! Olyankor egészen a szőlőig elsétálok. Ha a vadászok csak úgy akármikor táncolnának, minden nap egyforma lenne, és nekem egyáltalán nem lenne vakációm.
Így aztán a kis herceg megszelídítette a rókát. S amikor közeledett a búcsú órája:
– Ó! – mondta a róka. – Sírnom kell majd.
– Te vagy a hibás – mondta a kis herceg. – Én igazán nem akartam neked semmi rosszat. Te erősködtél, hogy szelídítselek meg.
– Igaz, igaz – mondta a róka.
– Mégis sírni fogsz! – mondta a kis herceg.
– Igaz, igaz – mondta a róka.
– Akkor semmit sem nyertél az egésszel.
– De nyertem – mondta a róka. – A búza színe miatt. – Majd hozzáfűzte: – Nézd meg újra a rózsákat. Meg fogod érteni, hogy a tiéd az egyetlen a világon. Aztán gyere vissza elbúcsúzni, s akkor majd ajándékul elárulok neked egy titkot.
A kis herceg elment, hogy újra megnézze a rózsákat.
– Egyáltalán nem vagytok hasonlók a rózsámhoz – mondta nekik. – Ti még nem vagytok semmi. Nem szelídített meg benneteket senki, és ti sem szelídítettetek meg senkit. Olyanok vagytok, mint a rókám volt. ugyanolyan közönséges róka volt, mint a többi száz- meg százezer. De én a barátommá tettem, és most már egyetlen az egész világon.
A rózsák csak feszengtek, ő pedig folytatta:
– Szépek vagytok, de üresek. Nem lehet meghalni értetek. Persze egy akármilyen járókelő az én rózsámra is azt mondhatná, hogy ugyanolyan, mint ti. Holott az az igazság, hogy ő egymaga többet ér, mint ti valamennyien, mert ő az, akit öntözgettem. Mert ő az, akire burát tettem. Mert ő az, akit szélfogó mögött óvtam. Mert róla öldöstem le a hernyókat (kivéve azt a kettőt-hármat, a lepkék miatt). Mert őt hallottam panaszkodni meg dicsekedni, sőt néha hallgatni is. Mert ő az én rózsám.
Azzal visszament a rókához.
– Isten veled – mondta.
– Isten veled – mondta a róka. – Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.
– Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan – ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
– Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.
– Az idő, amit a rózsámra vesztegettem… – ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
– Az emberek elfelejtették ezt az igazságot – mondta a róka. – Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. Felelős vagy a rózsádért…
– Felelős vagyok a rózsámért – ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.

Végül, de nem utolsó sorban, 2012-ben először:

Mindenkinek Boldog Új Évet Kívánok!