Köszönöm, hogy újra itthon vagy már,
Nem gyötör többé a kínzó magány.
Köszönöm, hogy minden nap gondoltál rám,
Mikor felnéztél az idegen ország égboltján…

Nem fogok hazudni: hiányoztál nekem,
Nélküled üres volt az életem.
Nem volt kit becézni, s nem volt kivel nevetni,
Ezt a kínzó magányt, jó lesz elfeledni.

Örülök, hogy itthon vagy már végre, valahára,
Nem kell már várnom többet a csodára.
Mert a Csodám hazatért és ez boldoggá tesz engem,
Boldogan én gyönyörű neved zengem!

Köszönöm Magdaléna, hogy újra hazatértél,
Erőben-egészségben, épen hazaértél.
Ne menj többé tőlem messzire!