Elektromos kerekesszék projekt #2

Elektromos kerekesszék projekt #2

Ott tartottam, hogy 2011 óta van alattam egy Rehabos B4220. Idén jár le a kihordási ideje, viszont úgy érzem, hogy a mostani állapotomhoz nem megfelelő a kocsi, főleg, hogy újabb 8 évet húzzak ki egy harmadikkal.

Az alap probléma az, hogy napi 2-4 óránál többet nem bírok benne ülni és rendszeresen lecsúszok benne. A gerincem folyamatos terhelés alatt van, így a max idő letelte után ágyon feküdni kényszerülök, ezzel minden önállóságomat elveszítve. Éppen ezért némi Google-zással rátaláltam a probléma megoldására, mely nem más, mint a motorosan dönthető háttámla, mely így néz ki:

A videó bár nem a legjobb minőségű (hirtelen ezt találtam), de itt jól látszik, hogy a kocsi egyes komponensei a vezérlőpult segítségével állíthatóak, köztük a háttámla dőlésszöge is.

Felvettem hát a kapcsolatot a magyarországi Otto Bock-kal, kérve őket, segítsenek egy ilyen járműhöz jutni. Tettem mindezt azért , mert egy nagyon kedves barátosném, Brigitta is, biztosított arról, hogy mindenben mellettem áll. Hamar kiderült, hogy a motoros háttámla felszerelhető B400, B500, B600, sőt a Skippy nevű gyermek elektromos kerekesszékre is, így bármelyik is jön szóba nálam, ez nem lesz gond. A probléma azonban én magam vagyok: 21 centiméteres combhosszúságom, azaz beülőhosszúságom olyan szinten ritka, hogy kész kihívás egy számomra megfelelő ülőlapot összerakni.

Még ünnepek előtt eljött hozzám Alíz felmérni a terepet, de jelenleg ott tart a történet, hogy ki kellene próbálnám 2-3 féle kocsit (köztük babakocsit is), hogy kitaláljuk, melyik kocsinál érhető el a megfelelő ülőlap mélysége. Ugyanis az Otto Bockban az a nagyszerű, hogy bármelyik kocsijuk, szinte bármely eleme egymással kombinálható. Tiszta Lego Duplo. 😀 .

Jelenleg itt tart a projekt, ha van fejlemény, jön a következő poszt a témában.

Elektromos kerekesszék projekt #1

Elektromos kerekesszék projekt #1

Na, akkor kezdjük egy rövidke visszatekintéssel:

2000. február 29-én (igen, szökőnap volt) megkaptam életem első elektromos kerekesszékét, ami egy felnőtt GySGy Rehab B4200 összezsugorított mása volt. Vagy valami ilyesmi. Eme kocsi olyan volt nekem, mint friss jogsisnak egy BMW, állandóan nekimentem mindennek, elég lassan tanultam meg kellőképpen irányítani, de kerek 11 évig (!) szolgált hűen. Szerettem.

2010-ben aztán lejárt a kihordási idő, így újat kellett igényelni, ha akartam, ha nem. A kocsi legyártása, mely típus szerint B4220 (a B4200 utódja), néhány héten belül lezajlott, azonban a hozzám való kalibrálása további 5-6 hónapot vett az életemből, mert mérnök létükre szerencsétlenkedtek egyfolytában.

2011 áprilisában kaptam meg a kocsit végleges formájában (melyen még mindig kellett faragni, home made), de a dolog változott: 8 évre csökkent a kihordási idő.

Azt gondolom, hogy egy súlyosan mozgáskorlátozott embernek, kortól és nemtől függetlenül, irreálisan sok a 8 év is, de ebbe most ne menjünk bele, mert innentől már politika, attól meg már tikkel a szemem.
Érdekesmódon a B4220-al már több gondom volt, mint a B4200-al, a 8 év alatt több ízben eljátszotta velem azt, hogy meghalt az akksija, én meg lerohadtam a fürdőszobában, csámpás bolygókerékkel, így se előre, se hátra, igen nehezen tudott anyu „megmenteni a szorult helyzetből”. Ennek ellenére a kocsit azért szerettem (bár messze nem úgy, mint a B4200-at).

8 év nagy idő, az állapotom ez idő alatt sokat romlott. Napi 2-4 óránál többet nem bírok ülni benne. Nem rinyálok, ez egyszerű tény, minthogy kék az ég vagy zöld a fű.

Be fogom adni új kerekesszékre idő alatt előtt az igényemet állapotromlásra hivatkozva, azonban következő bejegyzésemben majd elmesélem, milyen problémákba ütköztem.

Tanulságos lesz.