Élménybeszámoló.

Az élménybeszámolót megígértem, így következzék a 87. Ünnepi Könyvhét – az én szememmel.
Tegnapi nap jókedvűen indultunk útnak. Az útépítés miatt majdnem 3 órán át utaztunk a fővárosba, de hála Istennek szerencsésen odaértünk. Szállásunk egy 3 csillagos hotelben volt, amit a kollégámnak köszönhetek (köszi Ricsi 🙂 ).

Már itt ért az első meglepetés! Az történt, hogy welcome drinkkel vártak minket. Ilyenben sincs az embernek mindennap része, úgyhogy ez egy apró élmény volt mindannyiunknak. 🙂
A 2. emeletre lift vitt fel, a 205-ös számú szobánk is nagyon hangulatos volt. Két szoba összenyitva várt minket, 1-1 franciaággyal. A szobában tévé, wifi és minibár is volt.

Amikor odaértünk az Ünnepi Könyvhétre (megjegyzem, odajutni kicsit kalandos volt), meglepődtem, hogy milyen sok ember van a téren. Az autót csak két utcával arrébb tudtuk letenni egy mélygarázsban. Apropó, szerintem tisztára hollywood-i feeling! 😀

Szóval még alig találtuk meg a Pillangó Kiadó standját és még le sem ültünk, máris megérkezett egy – eddig csak Facebook-ról ismert – ismerősöm, Edina.
S picit később megérkezett Kata is, Fruzsival! Örömömben Kata nyakába ugrottam, repestem. Bár évek óta nem találkoztunk, mégis minden olyan volt, mintha épp tegnap lettünk volna mondjuk moziban. Bevallom, mikor megláttam a színpadot, elkapott a para: Előbb egy kisebb, majd mikor megkezdtük a beszélgetést, egy nagyobb tömeg gyűlt össze. Volt aki helyet foglalt, de még többen álltak. Én viszont Katát szugeráltam megállás nélkül, körbe sem mertem nézni. S amikor megláttam a kollégámat, Ricsit, az picit még nagyobb aggódással töltött el. De megoldottam a feladatot, mert úgy éreztem, most nem tojhatok be, hiszen ezek az emberek az Üvegfiúra – és rám – kíváncsiak!

Ma reggel svédasztalos reggelivel fogadtak minket a recepción. Én reggel nem tudok enni, de egy espresso-t megittam, majd hazajöttünk.

Jól éreztem magam, köszönöm mindenkinek, aki eljött a könyvhétre! Nekem ez a nap sokat jelentett.