Kedves Tamás!

Néhány hete bukkantam a blogodra, mely arra hivatott, hogy az olyan családoknak segítsen, ahol legalább egy tartósan beteg, vagy fogyatékkal élő gyermek van.
Pénzügyi tanácsokat ajánlottál, valamint ígéretet tettél arra, hogy segítesz a családoknak visszailleszkedni a társadalomba, megmentve őket attól, hogy begyepesedjenek.
Ez tök szép, meg tök jó, de nem eszik olyan forrón a kását.

Ugyanis a blogod egy olyan irányba indult el, ami nettó áldozathibáztatás. Ömlenek belőle a coelho-i okosságok, miszerint Garnier, törődj magaddal, tanulj napi félórát, és törődj bele abba, hogy az állam tojik rád nagy ívben, meg hasonlók.
Aztán jöttek a tanácsok: adj túl a kocsin, ha nincs rá szükséged, mondd le a kábeltévét (sőt akkor már az internetet is, mert a legtöbb cég csomagban olcsóbban adja), és minden hónapban tegyél félre a befolyt pénzből 5-10%-ot, s meglásd: pár év és vasvillával kell forgatni, be ne penészedjen…

Épphogy azt nem írtad: élj nomád életet, menj el halászni, vadászni és bogyókat szedni, s a megspórolt pénzt rakd félre.

Kedves Tamás, ezt ugye te sem gondoltad komolyan, hogy azok a családok, akik sérült gyereket ápolnak, sokszor egy keresetből, Andy Vajna -féle luxusban élnek?! Ha mégis, akkor valamit igen csúnyán benéztél!

Azok a szülők, akik ilyen vagy olyan sérült gyereket nevelnek, hírből se ismerik a luxus fogalmát. Nincs kabriójuk, (vagy ha volt is, rég egy nagyobb SUV-ra cserélték, hogy a gyereket bele tudják passzírozni – szóval azt se luxusból), de a kocsi sokszor életmentőbb, mint egy rohammentő.
Boncoljuk tovább az autótémát: az egész autóvásárlás ugyanúgy egy átverés, mert csak Suzukit, csak milliós hitelből vehetsz, hát köszi… (igen tudom, ezen már alakítottak valamit, de azokon, akik már megvettek egy ilyen autót és épp a hitelt nyögik, nem segít, pedig ők sem luxusból vették..)

Az ingatlanárak még egy kisvárosban is egekben vannak, a CSOK*-ot ha fel is veszik a szülők (Családi Otthonteremtési Kedvezmény), a lakáshitelt fizetni kell legalább 15-20 évig, a rezsit, a vizet, a gázt, villanyt, és hadd ne soroljam tovább, fizetni kell, ha nem akarja az ember, hogy a kommandósok lakoltassák ki… Enni és gyógyszerezni is kell valamiből, mert a közgyógy megléte a legtöbb esetben halottnak a csók. Nem Tamás, nem írok én semmiféle luxusról, szarvasgombáról, kaviárról, csak paprikás krumpliról, krumplis tésztáról, meg egy legfeljebb 1+2 fél szobás lakásról a 626. emeleten, ahol még a lift se működik normálisan… Mondd meg nekem, miféle luxusról és felesleges kiadásokról beszélsz?

Sosem értettem az olyan embereket, akiknek lövésük sincs a „fogyis életről“ és meg akarják mondani a tutit.

Olyan szívesen tartanék egy érzékenyítő hetet, amikor is az ép emberek egy héten keresztül reggeltől-estig (éjjel is, számolva, hányszor kell a gyerekhez felkelni!) belelátnak egy sérült gyereket nevelő család életébe, miként és hogyan élnek, szegénységben, szenvedések közepette. Azt hiszem kétszer is meggondolnák, miket hordanak össze…

Kérlek, ezt az egész Jövő idős agymenésedet nagyon gyorsan gondold át, mert többet ártasz, mint használsz vele.

Üdvözlettel:
Ganyi Károly – egy szintén fogyatékkal élő személy, aki próbál is tenni a sorstársaiért.

Oszd meg

Ha érdekesnek találod az Üvegfiút, oszd meg ismerőseiddel!