Elmentél, itt hagytál, tőlem el sem búcsúztál.
Most nélküled minden üres, s kínoz a magány.
Amit értem tettél, arra nincs szó,
Nincs semmi, mely vigaszt hozó…

Az életemben a legdrágább kincs voltál,
Te soha senkire sem haragudtál.
A jóság megtestesítője voltál,
Mindenkinek szeretetet adtál…

Nem számított semmi, csak a családod,
Neked mi jelentettük a boldogságot.
Értünk éltél, de beteg lettél,
Elfáradtál, előre mentél.

Oda, ahol már nem fáj semmi,
Ott már nekünk nincs mit tenni.
Nem foghatjuk hófehér kezed,
Nem mondhatjuk ki a neved.

Nem mondhatom én sem, drágám, szépségem,
Hogy mennyire szerettél, efelől sosem volt kétségem.
Itt hagytál, ez örökké fog fájni,
Soha míg élek, nem tudok megnyugodni.

Kérem az Istentől, vegyen ő magához,
Siess Anyukám a mennyek országához!
Lépj be a kapuján, mert ott vár téged Isten,
Csak mi halunk bele a fájdalomba, a családod… itt lenn.