Már egy hete, hogy itt hagytál engem,
Azóta megszakad a lelkem.
Elmentél, s nem jössz vissza többé,
Fáj a lelkem utánad örökké…

Te voltál nekem az élet, s a remény,
A sötét alagútban a derengő fény.
Érted volt érdemes élni,
Míg mellettem voltál, nem volt mitől félni…

Nem féltem, hisz itt voltál velem,
Te minden pillanatban fogtad a kezem.
S míg te belül üvöltöttél, rám nevettél,
Utolsó szívdobbanásodig engemet szerettél.

Örökké a kicsi fiad voltam én,
De te elmentél, s elszállt minden remény.
Elmentél, itt hagytál, a lelkem sír utánad,
Belepusztulok, felemészt a bánat.

Miért hagytál itt édesanyám? Már nem kapok rá választ.
Tőled egy külön világ már örökre elválaszt.
Itt hagytál, s nem foghatom többé kezed,
Nem ébredhetek, s nem aludhatok veled…

Belepusztulok, annyira fáj a hiányod,
Búcsúzom tőled, legyen szép az álmod.