Nincs már anyukám! – csak ez zakatol bennem,
A fájdalomtól meghasad a lelkem.
Nincs már anyukám, mi lesz nélküle velem?
Mikor ő volt nekem az én második felem…

Nem ölelhetem többé, s nem szólhatok neki már,
Felemészt a fájdalom, s a kínzó magány.
Nélküle üres vagyok, egy nagy semmi,
Az élet olyan igazságtalan tud lenni…

Miért pont az én anyukám hagyott itt engem?
Ebbe belerokkan az én lelkem.
Mert nincs már anyukám, s hiányzik nagyon,
Többet ért nekem, mint a földön bármely vagyon.