Már rég nem hittem a csodában,
Hogy élhetek valaha boldogságban.
Hogy valaki átlát a testemen,
S meglátja valaki a jellemem.

S ekkor jöttél te, a megtestesült csodám,
És eltűnt minden fájdalom, mi bennem volt talán.
Boldogságot, fényt hoztál a sötét éjszakámba,
Hiszem, egyszer veled élhetek örök boldogságba.

A hajad puhább, mint a legdrágább selyem,
Szemed tükrében azonnal elveszem.
Amikor megérintesz, a mennyekben érzem magam,
Mintha Isten küldött volna, hogy ne legyek többé magam.

Talán így is van: a sok rossz után az ajándékom te lettél,
S végre jelenléteddel boldoggá tettél!
Érints meg, szólj hozzám! Vagy csak nézz rám szép szemeddel!
Nevess rám, s rabolj el a lelkeddel!

Mert ha veled vagyok, minden tökéletes,
Nélküled minden olyan elveszett és üres.
Hisz te vagy a fény, amit mindig keresett a lelkem.