Üresek a napjaim nélküled,
Elmentél tőlem messzire. Ég veled!
Olyan voltál nekem, mint egy kanál méz,
Most, hogy nem vagy már. Oly nehéz…

Szívem megszakad. Úgy hiányzol nekem!
Boldog lennék, ha itt lennél velem!
De nem vagy, hisz’ az álmaid követed,
A zenének élsz, ez az életed!

Nekem egy álmom volt, Te voltál.
Ha csak kevés ideig is, de örömöt adtál!
Álmaimban viszont szerettél,
Almaimban el nem engedtél.

Kár, hogy az álmom nem vált valóra,
Most is nélküled térek nyugovóra…
Nem lesz az a nő, kit így fogok szeretni,
Sosem tudlak Téged én elfeledni.

Nem lesz az a nő, ki ilyen kedves lesz nekem,
A nő ki megváltoztatta az életem.
Miért kellett ennek így lennie?
A nőnek, kit szerettem, messzire mennie?

Miért? Miért? Miért? – Csak ez jár a fejemben,
S bánat egyre jobban terül a szívemben…
Szívem érted összeszorul,
S két szemem is könnybe borul.

Abban bízom, hogy Te boldog vagy.
S megtaláltad azt, ki el nem hagy.
Nélküled megyek tovább, bárhogy is fájjon.
Magammal hordozom bús magányom.