Az egyik szemem sír, a másik nevet,
Van egy kislány, kit szívem nagyon szeret.
Ennek a kislánynak van egy álma,
Hogy színpadon énekeljen, ez a vágya.

Isten csodaszép hanggal megáldotta,
Ha énekelt, az embereket meghatotta.
Én mégsem a tehetsége miatt szeretem,
Elrabolta szívem, sosem feledem.

A vágya most valósággá válik,
De szívem minduntalan rá vágyik.
Fáj, hogy Ő csak karrierre vágyik,
De én Őt szeretem, s nem kell másik!

Amíg Ő majd a színpadon énekel,
Szívem a bánatba ég el…
Hiányozni fog, ahogy soha senki,
Bár, csak titkon sejti, de ügyesen elrejti…

Nem akarom Őt elveszíteni,
Hisz’ senkit nem tudtam meg ennyire szeretni!
Félek, ha életemből eltűnik,
Szívem menthetetlenül összetörik…