Oly nehéz feldolgozni, kevés vagyok Neked,
Nem leszel enyém, Nem lehetek veled.
Nem lehetek az, aki szeretnék lenni,
Így adta az élet, nincsen mit tenni.

Annyira fáj, hogy így kell élnem nélküled,
Azt kellett mondanom: kislány, ég veled!
Életem legfájdalmasabb szavai ezek voltak,
Szívemnek a közepéig hatoltak.

Még ma is úgy hiányzol nekem,
Vágyom arra, hogy ez csak rémálom legyen.
De nem rémálom, ez a valóság,
Úgy tűnik nekem nem jár a boldogság.

Mert ha járna, bizony, nem így történt volna,
Szívembe most bánat helyett az öröm hatolna.
Boldoggá tennélek, ahogyan senki más,
Egy pillantás is egy igazi vallomás.

Nem akarom elfogadni a korlátaimat!
Kérlek, hallgasd meg minden szavamat!
Ahogy senki mást szeretlek Téged!
A korlátokat is leküzdöm, Te érted!

Kár a szó, már nem vagy nekem.
Nem is írsz, nem is beszélsz velem.
Nélkülem vagy boldog, nélkülem élsz tovább,
Újra összefutunk, egyszer, talán-talán…