Volt idő, hogy nagyon szerettelek,
De Te kértél, s elengedtelek.
Hónapok teltek el, s még rád gondoltam,
Néha a bánatba burkolóztam.

Volt idő, mikor hiányoztál nekem,
De jól tudom: sosem voltál velem.
Igyekeztem rád többé nem gondolni,
Próbáltam nélküled boldogan élni.

Amikor úgy éreztem, tovább tudtam lépni,
Tőled már nem akartam semmit se remélni.
Éltem az életem, hisz’ nem tudtam mit tenni,
Bár titkon még melletted akartam lenni.

Egy nyári délután újra írtál nekem,
Nevedre nagyot dobbant szívem.
Bocsánatot kértél, de valami mégis furcsán hatott,
Leveled újra felzaklatott.

Barátságot kértél, de rádöbbentem,
Nem érzek semmit a szívemben.
Sem haragot, sem szeretetet,
Kérdéseimre sosem kapok feleletet.

Kérdésekre mik gyötörtek engem,
Tőled, ki összetörted szívem.
Persze nem haragszom rád, hisz’ miért is tenném?
Az idő kerekét azért visszapörgetném.

Nem akarok többé szenvedni,
El kell Téged végleg engedni.
Fáj, hogy ezt mondom, de jobb lesz Neked is,
Egyszer majd begyógyul az én szívem is.