Érzés, egy életen át gyötör engem,
Kérdés, mi mindig gyötri szívem.
Kérdés mire válasz sosem lesz,
S ha lesz is, az élet csodát nem tesz.

A kérdés egyszerű, de mégsem az,
Miért? S könnyet fakaszt.
Miért tett ilyet velem az élet?
Egyedül maradok, s ettől én félek.

Nem lehetek az aki vagyok,
Ilyen voltam, s ilyen is maradok.
Elfogadni a sorsom igazán nem lehet,
Bár tudom, erről senki sem tehet.

Próbálok a mának, a pillanatnak élni,
s nem csupán a fájdalomtól félni.
Mutatom a világnak, hogy sziklaerős vagyok,
Ez hazugság, hisz’ sebezhető maradok.

Mit vett el az élet? Vagy inkább mit hagyott?
Nekem a nap sosem ragyogott.
S ha sütött is, rám nem jutott a nap melege,
Ha boldog is voltam, szívem árnyékkal volt vele.

Sosem tudtam igazán semminek sem örülni,
Sosem tudtam a boldogságban igazán elmerülni.
Ha nevettem is, szememben könny ragyogott,
Nekem az élet túl sok jót nem hagyott.

De miért? Mivel érdemeltem ezt?
Nincs válasz, s talán sosem lesz.
S ha lenne is válasz, boldogabb lennék?
Nem biztos, hisz lábamon attól még nem mennék.