Egyszer tudtam, eljön ez a pillanat,
S nyugalmam elszáll egy perc alatt.
A tévében voltál, s gyönyörűen festettél,
Te, ki bennem mindent összetörtél.

Csak néztelek, s valami elkapott,
Pedig tőled csak a fájdalom jutott.
Lepergett előttem minden pillanat,
Ahogy elvesztettelek Téged egy perc alatt.

Egy évszak telt el, mire elfeledtelek Téged,
Mindent megtettem. Harcoltam Teérted.
De nem engem választottál, a színpadot, a csillogást.
Nem kellett a szívemből a szerelmes ragyogás.

S most itt vagy, a kamerába nevetsz,
Talán eljön a perc, hogy valakit Te is szeretsz.
Azt fogod majd érezni, mit éreztem irántad,
Ne kínozzon egy férfiért sem a bánat.

Nincsenek már csodák, nincsenek már álmok,
Úgysem teljesülnek, amire én vágyok.
Volt egy álmom, Te voltál a főszereplő,
Egy élő álom, egy énekesnő.

De szenvedtem, ez miért volt jó nekem?
Miért hagytam, hogy elvakítson a szerelem?
Ha figyeltem volna, hogy ébren maradjak,
Elkerültem volna, hogy az élettől egy újabb pofont kapjak.