Volt…

Volt egy lány, kit nagyon szerettem,
De Ő kért, s én elengedtem.
Fájt a szívem, vérzett utána,
Végtelen szerelmet éreztem iránta.

Próbáltam rá haragudni, de képtelen voltam.
Csak azt éreztem, hogy nagyot csalódtam.
Minden összetört, mit magamban felépítettem,
Bár, hogy én is szerelmet kapok, magam sem hittem.

Sosem kértem, hogy szeressen, csak vágytam én,
Szívemben csak pislákolt a hiú remény.
Titkon tudtam, nem lesz jó vége,
Nem vágyhatom a szerelmére.

Én a Földön élek, Ő pedig a Marson,
Nem álmodom már, hiába alszom.
Más életet el, ezt el kell fogadni,
Hszem én is fogok még boldogságot kapni.

Elmúlt a nyár, s tovább kellett lépnem,
Nem láttam többé, hiába reméltem.
Aztán egyszer a postás csengetett,
S egy borítékot a nevével az asztalra tett.

Elfeledtem, azt hittem én is,
De a levél láttán a szívem megdobbant mégis.
Legyünk újra barátok, ezt kérte benne,
Lelkem keserűséggel volt telve.

Nem tudtam én mit tegyek,
Hisz’ összedőlt az életem.
Hogyan nézzek a szemébe,
Lelkének tükrébe?

Ki falat bontott, hogyan legyek barátja?
Esélyt sem adott a boldogságra!
Nemet mondtam, de már meg is bántam,
Titkon, hogy találkozzunk, azt vártam.

S mintha tudta volna, újra találkoztunk,
Igaz, egymás nyakába nem borultunk.
Kibékültünk, s mindent újra kezdtünk,
Mintha megkönnyebbedett volna a mi szívünk.

De valami hiányzik, én is érzem,
Hogy bármi is változik, nem is remélem.
De nem is akarom, hogy változzon már,
Nekem úgy sem jut más, csak a kínzó magány.

By Published On: 2009. szeptember 27.
[fusion_widget_area name=”avada-custom-sidebar-trttveg” title_size=”” title_color=”” hue=”” saturation=”” lightness=”” alpha=”” background_color=”” padding_top=”” padding_right=”” padding_bottom=”” padding_left=”” margin_top=”” margin_right=”” margin_bottom=”” margin_left=”” hide_on_mobile=”small-visibility,medium-visibility,large-visibility” class=”” id=”” /]