Néha eszembe jut, milyen volt régen,
Mennyire szerettelek Téged.
Bárhová néztem, Téged láttalak,
Türelmetlenül mindig vártalak.

S ha jöttél, oly boldog voltam,
Még a madarakkal is együtt daloltam.
Aztán egy napon elmondtam: szeretlek.
S amíg élek, sosem feledlek.

Közölted, Te engem nem szeretsz,
De azért ki nem nevetsz.
Soroltad, hogy miket nem tudnánk tenni.
Sosem tudnánk egy szép pár lenni.

Nem vitáztam, nem volt értelme,
De a szívem bánattal volt telve.
Pár hét múlva tiszta lappal kezdtünk,
Egymásra csak barátként néztünk.

Semmit sem jelentettem neked, csak egy ismerőst csupán,
Rosszul esik a történtek után.
Most, hogy kiderült, már nem érdekel a múlt sem,
Sosem voltál enyém, s nem is leszel most sem.

Tovább léptem, nélküled egyedül,
Hogy jól döntöttél-e egyszer kiderül.
Már nem vágyom rád, nem is szeretlek,
Nem haragszom rád, de sosem feledlek.

Több voltál egy ismerősnél, Te is jól tudod,
Mégha ezt megérteni nem is akarod.
Mert míg távol voltál itt voltál nekem,
De mióta közelebb vagy szinte nem is vagy velem…