Sosem szerettél, elfogadom.
Bár, hogy fájt, én nem tagadom.
Túltettem magam bár nem volt könnyű,
Min túlvagyok, az bizony szörnyű.

Azt mondtad, barátom akarsz lenni,
És a múlton nem akarsz csak nevetni.
Azt mondtam, legyen, bár összetörtél,
Szívemből-lelkemböl meggyötörtél.

De rájöttem szó sem volt másról,
Csak a lelkiismeret-furdalásról.
Mit neked nyújtottam, soha nem érdekelt.
S a kérdésemre, miért, senki nem felelt.

Írtam neked dalokat, írtam neked verseket.
Kitártam neked, tiszta szívemet.
Mégsem kellett, se a versem se a dalom,
A múltat átírni már úgysem tudom.

Ha tudnám, hidd el, hogy megtenném,
Fájó szívem nem szenvedtetném.
Már nem hiányzol, nem is szeretlek,
Egyszer talán el is feledlek.

Csak az fáj, hogy sehogy sem szerettél,
Csak könnyű szívvel engem elengedtél.