Amikor először megláttalak, valami megváltozott bennem örökre.
Minden nap te vagy bennem, sírva és nevetve.
Lelkem nyugalmat talált te lelked karjában,
Szívem ott hever a te kapud aljában.

Elmondtam mindent, mit még más sem tud rólam,
Fájt sokszor a vallomást, a talajt kihúzták alólam.
De lelked karjai közt megnyugodtam én,
Lelkem meggyötörve, ám így szeretlek én…

Kérted ne várjak rád, de nem tudok rád nem várni,
Hiszem, fogok még előtted boldogan állni.
Mert melletted tudnám boldogan lehajtani fejem,
Mióta egyedül vagyok, e világban nem lelem helyem…

De karjaidban otthonra találnék,
S örökre én melletted pihennék.
S ha majd egyszer itt kell hagynom téged,
A lelkem nem fog nyugodni, megőrül majd érted.

Lelkem őrizni fog téged, vigyázni fogja minden lépted,
Vigyázok rád, a síron túl is szeretni foglak téged.