Emlékszem a napra, mikor nekem írtál,
Hosszú barna hajadtól, boldogan megváltál.
Nem hagytad a kukába dobni gyönyörű hajad,
Minden tincsed a beteg gyermekeknek örökre megmaradt.

Akkor még nem hittem, hogy otthonra találok benned,
Akkor még nem tudtam, hogy az életemben kell lenned.
S mikor engem mindenki elhagyott,
Akkor nekem az élet egy igaz barátot adott.

Nem is barát vagy te, sokkal-sokkal több annál,
Te vagy az, ki engem magamra sohasem hagytál.
Nehéz leírni, mit jelentesz nekem,
Testvérem vagy, a mindenem.