Miért küzdök én, lassan már nem tudom.
Néha könnyebb lenne mondani: feladom.
Ha feladom, attól még nem lesz könnyebb…
Fáj a szívem, s fáj a lelkem itt benn.

Miért harcolok, s megyek tovább?
Miért ezt adta az élet, s pont rám?!
Mit követtem el, hogy ezt érdemeltem?
Fájdalmakat reggeliztem, könnyet ebédeltem.

S most itt vagyok, mégha úgy érzem, az élet cserben hagyott.
Nekem csak fájdalmat, s bánatot adott…
Keresem a kapaszkodót, hogy újra talpra álljak!
De nem találom, s nincs mire várjak.

Tudom, nem érdemes rágódni a nem létező vágyakon,
Nem érdemes felnőni naiv álmokon.
Mert a vágy csak vágy marad, az álom pedig álom,
Nem fog valóra válni, hiába is vágyom.

Már nem vágyom semmire, s nem is álmodozom,
Nincs értelme, hiába vágyakozom.
Csak küzdök tovább, hisz’ nincs mit tenni,
Nem fog csoda történni, mégis kell menni, menni…