Már két napja, hogy nem írok Neked,
Már két napja, hogy nem beszélek veled.
Egyre jobban hiányzol nekem,
Csak a képeid nézhetem.

Nem hallhatom kedves hangodat,
Nem ihatom minden szavadat.
Mégis, minden nap sokszor látlak én,
Hogy újra beszéljünk, annyira szeretném!

Szívem furcsán ver, elönt a melegség,
Eláraszt utánad a nagy éhség!
Ha rád gondolok, rögtön elgyengülök,
Ebbe szinte beleőrülök!

Mi ez az érzés? Magam sem tudom!
Csak azt érzem, hogy Őt akarom!
Tudom, hogy Ő nem lehet enyém,
Mégis én Őt úgy szeretném!

Hangulatom folyton változó,
De az érzésem az mindig állandó!
Hiányzol, ezt elmondhatom bátran,
Alig állom, hogy világba kiáltsam!

Én ostoba! Miért szerettem beléd?
Miért közeledtem újra feléd?
Ha nemet mondasz, az nagyon fog fájni,
S tán örökké fogsz hiányozni.

Csak néhány kép, s egy dal: ennyi jutott nekem,
Tudom, hogy Te nem leszel velem.
Minden nap a dalod hallom, s képed nézem,
A szívem is fáj, a szerelem éget.