Te rólad szólt minden álmom,
S Te voltál a boldogságom.
Mint a mézesmadzag, olyan voltál nekem,
Ó, te csúnya sors, miért tetted ezt velem?!

Elérhetetlennek tűntél, mégis rád találtam,
Te voltál nekem minden vágyam.
Úgy éreztem, a fellegek közt járok,
Mint a délibáb, a rózsaszínű álmok.

Valahol a szívem mélyén éreztem legbelül,
Hogy tovább kell mennem egyszer: egyedül.
Illúzió voltál csupán, más semmi,
Nélküled tán sosem fogok boldog lenni…

Te nem érzed azt, mit én irántad,
Meddig fog emészteni vajon a bánat?
Mindennap látlak, s még szeretlek én,
Tudom jól, nálad nincs már remény…

Fáj a szívem, s fáj a lelkem,
Hisz’ nem viszonzod az én szerelmem.
Ha Te is engem igazán szeretnél,
Akkor engem boldoggá tennél.

Jobb híján, csak egyet kérek Tőled,
Szólj, ha bármit tehetek én érted.
Menj tovább, hogy boldog lehessél,
S egyszer majd Te is valakit viszont szeressél!