Mire van szükséged, én jól tudom,
Hogy boldog légy mindig, ezt akarom.
Mindent megteszek, csak légy enyém,
Bárcsak egyszer hozzád bújhatnék!

Még ma is Te vagy minden gondolatom,
Mégsem vagy enyém, ez fáj nagyon.
Pedig bennem hű társra lelnél,
Olyat, akit mindig reméltél.

Ki Téged szeret, s megbecsül,
S jóban-rosszban sem hagy egyedül.
Mit megadnék, ha megszeretnél,
Végre engem boldog emberré tennél!

Nem álmodozom, nincs értelme úgysem…
Nem fog rámnézni az a gyönyörű kék szem…
Még mindig hozzád írom minden versem,
Leírom az irántad érzett szerelmem.

Hiszem, rímem hozzád is elér,
Eddig is tudtad, szívem mit remél.
Nem tudlak Téged nem szeretni,
S bárhogy szeretnélek elfeledni.

Miért hazudjak? Miért jó az nekem?
Én örülök, hogy megtörtént velem!
Nincs ebben semmi rossz, úgy érzem én,
Mi utoljára hal meg, az a remény.