Miért kell valakit hiába szeretni?
Majd könnyes szemmel egyszer feledni?
Miért nem oly egyszerű az élet?
Elutasítasz, ettől én félek.

Már túlvagyok rajta, nincs mitől féljek,
Mégha ugyanúgy, nélküled is kell éljek.
Hiába mondom, hogy tényleg szeretlek,
Egyszer, talán-talán elfeledlek…

Nem lesz egyszerű, ezt jól tudom én is,
Nem tehetek róla: szeretlek mégis!
Hiába várok rád, ha engem nem szeretsz…
Tudom, hogy Te hamar elfeledsz.

Csak azt tudnám, miért játszottál velem?
Ha nem szeretsz, miért nem mondtad nekem?
Miért hagytad, hogy így történjen velem?
Most már tudd meg: fáj érted a szívem!

Nem haragszom rád, hisz’ sosem tudnék.
Ha szeretnél, én boldog lennék.
Fáj, hogy nem szeretsz, fájni is fog talán,
Úgy érzem, engem megöl a magány.