Szerettelek, mint még senki mást,
Mégsem ért más, csak csalódás.
Ha rád gondoltam, a szívem hevesen vert,
Nélküled a napom nehezen telt.

Könnyebb volt a szívemnek, ha írhattam Neked,
Boldog voltam, ha beszéltem veled.
Képeid néztem, dalod dúdoltam,
Így legalább lélekben melletted voltam.

Te mégsem érezted, mit éreztem irántad,
Sokáig emésztett utánad a bánat.
Pedig mást nem akartam, csak szeretni Téged,
Bármit megtettem volna Teérted.

Azóta elteltek már hosszú hetek,
Nem hittem, hogy valakit így szerethetek.
Nem kellek Neked, ezt elfogadom,
Hogy boldog legyél, azt akarom.

S ha nélkülem tudsz csak boldog lenni,
Ez ellen nem tudok mit tenni…
Már az én szívem sem kalapál utánad,
Már nem emészt utánad a keserű bánat.

Már nem látok benned, csak egy jó barátot,
Ki megérdemli a boldogságot.
Talán rám is vár egy szép leány,
Ki szeretni tud igazán.

S ha megtalálom, ki viszont szeret,
Mellettem majd boldog lehet.
Megbecsülni, és szeretni fogom,
A világért Őt sosem adom!