Köszönöm, hogy Téged szerethettelek,
De Te kértél, s elengedtelek.
Köszönöm Neked a pillanatot,
Hogy a szívem érted doboghatott.

Rózsaszínű felhők között jártam,
Az igaz szerelem, mire én vágytam.
Azt hittem, benned rátaláltam,
De mi történt már lezártam.

Kár, hogy mindez így alakult.
A magány újra reám borult…
Jó lett volna ha Te is szerettél volna,
Ha az a volna ott nem lett volna…

A tegnapot már nem siratom,
Mi történt azt én elfogadom.
Így nem fáj annyira legalább,
Nélküled az élet megy tovább.

Csak meg ne bánd, hogy így döntöttél!
Hisz’ boldogságba öltöztettél.
Ha meg is bántad, visszaút nincsen,
Keresem tovább az én kincsem.

Keresem, de még nem találom,
Ha meglesz, két karomba zárom.
Sosem fogom elengedni,
Boldogan fogom Őt szeretni!