Megküzdöttem érted, mint még senki másért,
Harcolok én a boldogságért!
Hiszem azt, hogy megnyerem a „csatát”,
S egyszer több leszek Neked, mint igaz barát…

Persze barátnak is nagyszerű lenni,
Csak ne akarjalak másként szeretni…
Másként, mint még mást soha,
Csak ne lenne az élet ily’ mostoha…

Mert nem tehetek róla, másként szeretlek,
S ha elmész egyszer sosem feledlek!
Kérlek, ne menj el, ne hagyj itt egyedül,
Egyszer úgyis mindenre fény derül!

Minket egymásnak teremtett a sors is,
Ha rád gondolok, a meleg elönt most is.
Bármeddig is kell harcolok én tovább,
Úgy, hogy közben remélem a csodát…

Csodák pedig vannak, jól tudom én,
Nem adom fel hát a reményt!