Miért kellett így világra jönnöm?
Miért kellett összetörnöm?
Miért kellett porcelánnak születnem?
És sok éven át csak szenvednem?

S mikor azt hittem, itt a boldogság,
Rájöttem, hogy nincs is igazság.
A nőnek, akit úgy szeretek,
Kevés vagyok, miről nem tehetek.

Nem érinthet meg, hogy össze ne törnék,
Nem érinthet meg, úgy, hogy attól ne félnék.
Nem táncolhatok vele, karjaiba bújva,
A válasz mindenre nem, újra, és újra…

Mi értelme így sivár életemnek?
Hisz’ nem örülhetek a szerelemnek…
Csak egy porcelán vagyok más semmi,
Istenem, hát nincs okom keseregni?

Dehogy nincs, hisz’ úgy fáj a lelkem,
Elhagyott a szép szerelmem.
Elhagyott, mert porcelán vagyok,
Neki én semmit sem adhatok…

Pedig a csillagokat is lehoztam volna neki,
Csak belém tudjon Ő is szeretni.
Mindent megtettem, de csak porcelán vagyok,
Porcelánként semmit sem adhatok…

Porcelán vagyok, a szívem is porcelán,
Összetörtél Te gyönyörű lány.
Ki fog engem újra összerakni,
S nekem igaz szerelmet adni?

Ki tud szeretni egy porcelánt?
Úgy, ahogy én szerettem egy gyönyörű lányt.
Ő is egy porcelánbaba volt,
Szívemben már csak bánat honol…