Azért büntetsz, mert szerettelek Téged,
S kész voltam bármit megtenni érted.
Menekülni egyszerűbb biztos Neked,
Űrt hagytál szívemben, de Isten veled.

Te végig tudtad, mit érzek irántad,
S most ezért is emészt engem a bánat.
Nem vagy sztár, nem vagy színésznő,
Csak egy nem létező álmokat kergető.

Azt várod, hogy a hercegre fogsz találni,
Kivel egyszer az oltár elé fogsz állni…
Nincs ezzel semmi baj, ki ne vágyna erre?
Én is keresem a nagy Őt, keresem, de merre?

S ha a herceg szeret, őt is megbünteted?
Ahogy engem, őt is felülteted?
Mást összetörsz miért jó az neked?
Tán elfelejtetted, ezt már megtették veled?

Ne félj, nem tudok rád haragudni,
Csak örökre elakarlak Téged feledni.
Te is ezt tedd, én nem is léteztem!
Mert mikor elhagytál, majd’ elvéreztem.

Tudom, Neked könnyebb lesz a feledés,
Hisz’ Téged nem kínoz a remegés.
Már én sem remegek, én sem zokogok,
Nem sajog a szívem, ha rád gondolok.

Csak egy csúnya heg maradt itt legbelül,
De tovább kell lépnem, nélküled, egyedül.
A könny is elapadt már két szememből,
De a heg sosem tűnik el a szívemből.