Mint szárnyatörött kismadár, olyan voltál nekem,
Mégis boldog voltam, hogy voltál nekem.
Törött szárnyakkal nem tudtál repülni,
Csak egyszer újra gyógyulást remélni.

Nagyon szerettelek, s vigyáztam reád,
Mert melletted szebb volt e rút világ.
Mindent megtettem, hogy mosolyogni lássalak,
Minden nap kis meglepetésekkel vártalak

De eljött a nap, hogy újra repülni tudtál,
Eljött a nap, amit úgy vártál.
Vártad, hogy újra repülhess végre,
Fel, fel magasra, az égre!

Nem volt más választásom, elkellett engedjelek,
De ekkorra már nagyon megszerettelek.
Fájt a búcsú, ahogy még sosem,
Fáj a szívem, hogy nem vagy már velem.

Törött szárnyad már a múlt,
Mi oly szép volt, már csak a múlt.
Csak képek, dalok, s az emlékek maradtak,
Mikor elrepültél, szinte a szívembe martak.

Te már messze szállsz, gyógyult szárnyakkal,
Magas röptű álmokkal, s vágyakkal.
Mégis érdemes volt melletted lennem,
S érdemes volt érted mindent megtennem.

Most is megtenném, ezt elhiheted nekem!
Fáj is a lelkem, hogy nem vagy velem.
Ha egy napon mégis hozzám visszatérnél,
A föld legboldogabb emberévé tennél.

Mert Te voltál nekem a törött szárnyú kismadár,
S ha visszaszállsz hozzám, szívem visszavár.