Vágytam rád, ahogy senki másra,
Vágytam én a boldogságra.
Te jelentetted nekem a boldogságot,
A szívecskéket, a rózsaszínű álmot.

De hiába vágytam, sosem lettél enyém,
Hiába voltál az alagút végén a fény.
A fény, mi reményt adott nekem,
De titkon tudtam: sosem leszel velem.

Én bizony csak teher voltam neked.
Hiába voltam jó veled.
Te igazából nem is kértél belőlem,
Inkább csak menekültél előlem.

Elfogadom, hogy sosem szerettél,
Tán engem titkon ki is nevettél.
Így én csak barátod akartam lenni,
És nem csak az idegeidre menni.

De barátként sem kérsz belőlem,
Te nem akarsz semmit már tőlem.
Elfogadom, bár fáj nagyon,
Hogy sírjak utánad azért nem hagyom!