Már nem számít, mit érzek…

Már nem számít, mit érzek irántad,
Csak azt tudom, hogy elemészt a bánat.
Így is, úgy is elvesztettelek,
Mégha ténylegesen el nem is engedtelek.

Sírni tudnék, de nem tudok,
Csak érzem, mindjárt megbolondulok.
Miért nem születtünk boldogságra?
Miért kárhoztattunk a kínzó magányra?

Miért? Miért? Miért? – csak ez jár a fejemben,
S egy nehéz követ érzek a lelkemben.
Nem az fáj, hogy nemet mondtál nekem,
Hanem az, hogy nem leszel már velem.

S ha beszélünk is, vagy valahol találkozunk,
Egymás nyakába már nem borulunk.
Csak zavartan köszönünk egymásnak,
S nem adunk utat a fénylő ragyogásnak.

Ordítani tudnék, úgy fáj a lelkem!
Hevesen dobog a gondolatra az én szívem!
Neked mégrosszabb lehet, te is szenvedsz nagyon,
Az egyedüllét számodra a legnagyobb vagyon.

Hát légy egyedül, ha ettől lelked rendbe jön,
Találjon rád a boldogságözön!
De ha egyszer rád találok újra,
Nem akarok emlékezni a múltra.

By Published On: 2010. augusztus 18.
[fusion_widget_area name=”avada-custom-sidebar-trttveg” title_size=”” title_color=”” hue=”” saturation=”” lightness=”” alpha=”” background_color=”” padding_top=”” padding_right=”” padding_bottom=”” padding_left=”” margin_top=”” margin_right=”” margin_bottom=”” margin_left=”” hide_on_mobile=”small-visibility,medium-visibility,large-visibility” class=”” id=”” /]