Emlékszel? Egyszer egy dalt küldtem neked!
Valamit éreztetni akartam akkor veled.
De nem érezted, hiába vártam.
A szerelemre hiába vágytam.

Hozzám tartozol – ez volt a címe.
Úgy éreztem, igaz minden ríme.
S mikor elmondtam, szeretlek, a dal újra felcsendült,
Szívemre újra a keserű magány ült.

Mi ez? A sors? – akkor kérdezted,
De valami megszakadt, te is érezted.
Pedig hányszor elmondtam, hogy tudnálak szeretni!
Szerető karjaimmal mindig átölelni!

Én már nem mondok semmit, kár minden szó.
Bánatom újra szívemből való.
Ha hozzám tartozol, úgyis enyém leszel,
S ha küzdened kell értem, mindent megteszel.

De ha mégsem, már nem fogok sírni.
Csak egyet fogok tenni: verseket írni.
Rímeket arról, hogy mit érzek én,
Nem jár a boldogság, s nincs is remény.