E versben most elmondom bánatom,
Tolószékben ülök, és nem járhatok lábamon.
Már 20 éves vagyok lassan,
De mégis így élek fogyatékosan.

Szüleim gondoznak, és rájuk vagyok szorulva,
S ha bármi kell, másra vagyok utalva.
A családom szívből szeret engem,
S én még jobban őket.

De nem tudni, mit hoz még a holnap,
Szomorúan ébredek, vagy netán boldogan?
Sok mindenre vágyom, ami egy egészségesnek „természetes”,
Barátokra, egészségre, ez már mind elégséges.

De azért a helyzet nem olyan szörnyű,
Mert próbálom pótolni a szívemben lévő űrt.
De hiába csinálok sok mindent,
Nem javít az semmin sem.

Mert hiába a computer, vagy szintetizátor,
Egészségileg nem vagyok egy Terminátor.
Tolószékben élem le az életem,
El kell fogadnom, jobb nem jutott énnekem.