Néha keresem az okát, miért nem tudok járni,
S soha nem tudtam azt kipróbálni.
Milyen lehet két lábamon lépkedni?
Netán sétálni, futni, szaladni?

Lábamat a hideg kőre letenni,
S boldogan könnyek közt örülni!
Milyen érzés lehet mindezt érezni?
S a tudat, hogy szívem már nem fog vérezni?

Elmondani: tudok járni!
Mostmár tudom, mire kellett ennyit várni!
Egy kép, mi elém tárult,
A szívem fájdalomba borult.

A képzeletbeli srác egy idegen,
„Ki” engem sosem hagyott hidegen.
Hogy is hagyott volna, hisz’ „Ő” az én álmom!
Melyre én vágyom, hogy egyszer valóra váljon!

De nem fog, ezt tudom én is,
Bármit is álmodjak, ez vagyok mégis.
Egy srác, aki nem tud járni,
S soha nem tudta azt kipróbálni.