Törött szárnyú madártól ne várjuk, hogy repüljön,
Vagy szomorú sorsának egyáltalán örüljön.
Egy törött szárnyú madárnak a vágya, hogy repülhessen,
S újra a felhők között szabadon élhessen.

De a madár kalitkába van zárva,
Szabadságra már hiába vágyva.
Ez az ő otthona, nincs többé szabadság.
Azt hiszi rémálom. De ez a valóság.

Múlik az idő, s elfogadja sorsát,
Lassan mozgatni tudja újra törött szárnyát.
De valami történt! Nem tud már repülni!
Nem tud már a felhők között önfeledten örülni.

Minek ez a két szárny? Hisz’ repülni nem tudok többé!
Fáj a szívem, a múlté, örökké.
– Gondolja a madár, s könnyek potyognak szeméből,
Minden remény elszállt gyermeki szívéből.

Gyermekien hitte, repülni fog újra!
S ami történt vele, nem gondol a múltra!
De elszállt minden remény, így kell élnie tovább.
Körül veszi a bánat, s a kínzó magány.