Akárhányszor látlak, szívem nagyot dobban,
S lelkem egyre boldogabb.
Tudom, nem lehetsz enyém,
De mégis nélküled nem élhetek én.

Ez csak egy plátói szerelem,
Hisz azt sem tudom szeretsz-e?
Megkérdezni nem merem,
Mert nem tudom, hogyan vélekedsz.

Ugyan sérült vagyok,
De én mégis hódítani akarok!
Gyönyörű kék szemed, vonzó testedet,
Sőt mi több, az egész lényedet!

Így kellesz, ahogy vagy,
S ennél nem is lehetnék boldogabb!
Ha igent mondanál, én nagyon szeretnélek,
S tenyeremen hordoználak téged.

Igaz, nem vagyok a királyfi fehér lovon,
De én mégis szeretlek Téged nagyon-nagyon!
Ha nem hiszed, járj csak utána,
Így majd rájössz, nem hazudtam soha!