Miért fáj valakit ennyire szeretni?
Tudva, hogy egyszer el kell engedni?
Miért érzem azt, hogy sírni fogok?
Ha többet szerelmet Neked nem adok?

Mert bár Neked szerelmet adhatnék!
S egy érzéki szájat csókolhatnék!
De nem szeretsz, jól tudom én,
Mégis maradt nekem a kínzó remény…

Hogy egyszer talán mégis belém szeretsz,
s velem együtt boldogan nevetsz…
Tenyeremen hordozlak, mert szeretlek Téged,
Mindent megteszek, s harcolok érted!

S ha mégsem szeretsz sosem belém,
Sírni fogok, mert nem vagy enyém.
Ha életed szerelmét egyszer megtalálod,
A boldogságot a szívedbe zárod.

Csak én maradok egyedül, hiányodtól szenvedve,
A boldogtalanságtól megkeseredve.
Nélküled érzem nem vagyok semmi,
Boldoggá már nem tud tenni senki…

Csak Te tudsz boldoggá tenni, senki más,
De nekem az élet csak csalódás.
Csalódtam a szerelemben, csalódtam az életben,
Csalódni tudni kell, s a jót keresni mindenben.