Félév alatt megváltozott a világ,
Úgy éreztem, megleltem a csodát.
Megismertem egy gyönyörű lányt,
A nőt, kire lelkem titkon várt.

Ő volt nekem a napfény, a zene,
A szívem hevesen vert, ha beszéltem vele.
Ő volt az éjszakám, s Ő volt a nappalom,
Ha rá gondoltam is, elmúlt a fájdalom!

Mellette éreztem azt, hogy felnőttem,
Vele éreztem azt, hogy az élet felhőtlen.
Szerettem Őt, ahogy soha senkit,
Végre tudtam szívből nevetni.

Persze Ő nem szeretett, ezt én is jól tudtam,
Mégis elég volt az, amit tőle kaptam.
Több a semminél, gondoltam én,
Mégis bennem élt a hiú remény.

Egyszer talán, belém szeret Ő is,
Tudtam nem lesz így, de erre vágytam mégis.
Persze, hogy vágytam, hiszen Ő volt a minden,
Nem éreztem, csak örömöt itt bent!

Örömfelhők vettek körös-körül,
De a boldogság szívemből lassan kiürül.
Elhagyott, s azt mondta, nem szeret,
Hagyott maga után egy üres légteret.

Vele együtt mindenem elszállt,
A hiánya kezdetben nagyon fájt.
Most is fáj még, hogy nincs már nekem,
Mióta elment, a dal sincs már velem.

A dal, mi szólt reményről, boldogságról,
Szólt felszínes, és titkos vágyakról.
Nincs dal, és nincs már Ő,
Ki volt a minden, az igazi nő.