Ha most felhívnál, hogy kezdjünk mindent újra, s ne is emlékezzünk a múltra,
Visszautasítanám. Mégha egykor azt is szerettem volna, hogy te légy a babám.
Nem azért, mert haragszom, vagy hasonló más,
De tudod más a harag, s más a csalódás.

A harag, előbb-utóbb úgyis múlandó,
De a csalódás semmihez sem fogható.
Voltál te, kit mindennél jobban szerettem,
De csalódás ért, így el kellett téged engednem.

Persze fájt a búcsú, semmihez sem volt fogható,
Te voltál az ébresztőm, s az altatóm.
Azt hittem, e pillanat sosem jön el,
Végre már nem azt álmodom, hogy két karom Téged ölel.

De eljött, és ennek szívből örülök,
Ha eszembe jutsz, már bánatba nem merülök.
Letettem a múltat, s tovább lépek,
Már nem kínoznak a szerelmi képek.