Furcsa álmom volt éjszaka,
Örömben úszva jöttem haza.
De nem ám a kerekesszékben,
Hanem két lábamon, és teljesen épen.

Édesanyám nyakában sírtam,
Boldogan, s örömben úszva.
„- Nézd anya, két lábamon járok,
S ha akarok, fél lábon ugrálok!”

És mi csak tovább sírunk,
S újra egymás nyakába borulunk.
Milyen szép e pillanat,
S ez tova szállhat egy perc alatt!

Nem akarok felébredni,
Az álomképben akarok élni!
Örömömben táncra perdülni,
S az utcán nagyokat sétálni!

Az álomkép sajnos eltűnt,
Arcomon egy könnycsepp gördült.
S ha az álmom valóra válna,
A lelkem már többé nem fájna!