Szomorú emlékek

Szomorú emlékek gyötörnek engemet,
mert csúnyán néznek rám az emberek.
Mert egy kicsit más vagyok, mint a többi,
S én ennek nem tudok örülni.

Jóképű sem vagyok, és még járni sem tudok,
S ez nekem fáj, nagyon-nagyon.
Az életem fájdalommal teli,
Van köztük testi és lelki.

Az emberek megjegyzéseket tesznek rám,
S nem törődnek azzal, hogy ez fáj.
S csak egy kérdés jár a fejemben, hogy miért?
Miért kell élnem mozgássérültként?

Miért gonoszak az emberek?
S miért bántanak engemet?
Miért kell a lelkembe tiporni,
S a szívemet darabokba törni?

E kérdésre sosem fogom tudni a választ,
S hiába emészt engem a bánat.
Vagyok, aki vagyok, mást tenni úgysem tudok.
S amilyenné szeretnék lenni, őgysem válhatok.

By Published On: 2004. január 30.
[fusion_widget_area name=”avada-custom-sidebar-trttveg” title_size=”” title_color=”” hue=”” saturation=”” lightness=”” alpha=”” background_color=”” padding_top=”” padding_right=”” padding_bottom=”” padding_left=”” margin_top=”” margin_right=”” margin_bottom=”” margin_left=”” hide_on_mobile=”small-visibility,medium-visibility,large-visibility” class=”” id=”” /]