Volt egyszer egy fiú, ki betegen született,
Amíg csak élt, sérülten élhetett.
Sok-sok betegség felett győzedelmeskedett,
S a kórházakból is hazatérhetett.

Ahogy nagyobbacska lett, és tudott beszélni,
Szüleitől kezdett kérdezgetni:
– Miért nem játszhatok kint az utcán?
Hisz az volna csak jó igazán!

Miért néznek rám furcsán az emberek?
S engem meg miért sértenek?
„- Hű, de kicsi, és tud beszélni!
Szegény kisfiú nem tud járni!”

Ma már felnőtté vált, de mindhiába,
Sajnos meg nem valósult az álma.
Megtanult betegségével élni,
De az emberi meg nem értést nem tudja elfogadni.

A családjának sokat köszönhet,
Hogy boldogan velük élhet.
Ez a vers bizony rólam szólt,
Mely az utolsó szóig igaz volt.