Reménytelenség

Mint villám a semmiből, úgy jöttek a gondolatok,
Mi lesz velem, ha egyszer egyedül maradok.
A bánat összetöri szívemet, mint egy vaskalapács,
Lelkem addig zokog, míg megnyugvást nem talál.

Ha majd egyszer a világban maradok,
Vajon az életben mire számíthatok?
Ha majd egyszer nem lesz édesanyám és édesapám,
Ki fog majd vigyázni énreám?

Úgy fájnak nekem e gondolatok,
A bánatba érzem, belepusztulok.
Vajon majd kire számíthatok az életben?
Tán az én egyetlen testvéremre?

Hiszen neki is családja van: férje és egy szép gyermeke!
Hogy jutna még rám is ereje?!
Nem tudni, mit hoz még a holnap,
Kérem az Istent, hogy hozzon jókat!

Örömöt és boldogságot,
Vegye le rólam e szomorúságot!
Ne jussanak ilyenek eszembe,
Legyek boldog az egész életemben!

Kívánom ezt én minden embernek,
Ne érezzék magukat soha elveszve!
Most már én is jobban vagyok,
Tovaszállt minden bánatom!

By Published On: 2005. január 10.
[fusion_widget_area name=”avada-custom-sidebar-trttveg” title_size=”” title_color=”” hue=”” saturation=”” lightness=”” alpha=”” background_color=”” padding_top=”” padding_right=”” padding_bottom=”” padding_left=”” margin_top=”” margin_right=”” margin_bottom=”” margin_left=”” hide_on_mobile=”small-visibility,medium-visibility,large-visibility” class=”” id=”” /]