Felemésztő bánat

Kinézek az ablakon, esik eső szüntelen,
Felemésztő bánat ül az én szívemen.
Nézem, hogy a víz végig folyik az ablakon,
Nem akar elmúlni az én kínzó bánatom.

Miért? E kérdés jár a fejemben,
S a bánat egyre csak szétterül szívemben.
Így kell élnem, hogy nem tudok járni,
Hogy lábra álljak, nincs okom várni.

Hányszor látom magam teljesen másként!
Egy boldog, ép, járni tudó emberként!
De hiába is látom, az nem én vagyok,
Vagyok, aki vagyok, s az is maradok.

Az eső most is, egyre jobban esik,
Szememből a könny lassan végigfolyik.
Sírok én, sírok, sír velem az ég is,
a sírás nem segít, de jól esik mégis.

Nincs mit tennem, hát sóhajtok egy nagyot,
Kifelé mutatom, hogy boldog ember vagyok.
De nem vagyok boldog, ez csak álarc,
Megyek tovább, harcolok, nincs hátraarc!

By Published On: 2008. július 23.
[fusion_widget_area name=”avada-custom-sidebar-trttveg” title_size=”” title_color=”” hue=”” saturation=”” lightness=”” alpha=”” background_color=”” padding_top=”” padding_right=”” padding_bottom=”” padding_left=”” margin_top=”” margin_right=”” margin_bottom=”” margin_left=”” hide_on_mobile=”small-visibility,medium-visibility,large-visibility” class=”” id=”” /]